Lili naplója (Az emlékezés és az állapotok anatómiája)
Lili
és a gyerek Lili: Reggeli konyha, kakaó, két bögre
Korán
van, a ház még félálomban. A konyhában hideg a kövezet, a
zoknim alatt is érzem. Felkapcsolom a kis lámpát, a tűzhelyre
teszem a tejeslábast, és várok. Ő már ott ül az asztalnál,
lóbálja a lábát, nem ér le a padlóig. A haja kócos, az arca
puha az alvástól.
A tej lassan melegszik. Belekeverem a
kakaót, a sötét por először összecsomósodik, aztán
engedelmesen feloldódik. A gőz felkunkorodik a mennyezet felé,
mint hetyke kis füst a mesék házának kéményéből. A kinti
ablakon még köd, a fák olyanok, mintha vízfestékkel húzták
volna őket.
Két bögrét veszek elő. Az egyik nagy,
kék, kicsit csorba a füle. A másik kicsi, sárga, rajta egy kopott
nyuszi. Azt hittem, már rég elveszett. A szekrény hátuljában
várt rám.
Leteszem elé. Két kézzel fogja meg,
belefújja a gőzt, az orra hegye kakaószínű lesz.
–
Te most nagy vagy? – kérdezi.
– Nagy. Legalábbis
kívülről.
– És belülről?
– Belülről
néha még te vagy.
Bólint, mintha ez természetes volna.
Iszik egy kortyot, a felső ajkán kakaóbajusz.
– Van
kutyád?
– Nincs. De a szomszédban van egy, és mindig
köszönök neki.
– Tudsz főzni?
– Kakaót
tudok. Meg egy kicsit rántottát. A többit megtanulom
még.
Eltűnődik. A kanalat forgatja a kezében.
–
Sírsz még?
A gőz a szemembe száll, vagy valami más.
Nevetek, mert muszáj.
– Néha. Esőben, régi
leveleken, szép zenén. De most már tudom, hogy elmúlik.
–
És mesét írsz?
– Mesét írok. Csak életnek
hívom.
Elmosolyodik, először ezen a reggelen. Pisze
orrát ráncolja, kék szeme csillog.
– Akkor jó –
mondja. – Akkor az én mesém is megvan.
Kint kitisztul
az ég, egy sugár átfut az asztalon, a két bögrén, a kezünkön.
A porszemek táncolnak a fényben, apró galaxisok. Nincs kapkodás.
Csak a kakaó meg a csend meg mi ketten.
– Még egyet
kérhetek? – nyújtja a bögréjét.
– Annyit,
amennyit csak akarsz.
Szingy Books | Szingy Gallery Budapest


